Gondolatok az anyanyelv nemzetközi napja kapcsán

A Földön több mint 6000 nyelvet beszélnek, ezeknek körülbelül a fele veszélyben van. A veszélyeztetett nyelvek közül havonta két, őshonos lakosok által beszélt nyelv hal ki. Egy nyelv utolsó beszélőjének elhalálozása után a nyelv felelevenítése már nagyon nehéz, ezért egy nyelvet már akkor veszélyeztetettnek minősítenek a nyelvészek, amikor a beszélők száma százezer alá csökken. 

Pakisztánban 1952-ben az urdu nyelvet nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Bangladesben, mely akkor még Pakisztán része volt, tiltakozások kezdődtek, mivel a bangladesiek anyanyelve nem az urdu, hanem a bengáli. A bengáli nyelvi mozgalom Dakkában február 21-én nagy tüntetést szervezett, de a rendőrség keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben és közülük ötöt megölt. Banglades javaslatára 1999-ben az UNESCO közgyűlése február 21-ikét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította.

A nyelv a kultúra legfőbb hordozója. Egy közösség egyik legfőbb, de nem kizárólagos megtartó ereje. A történelemben – beleértve a jelenkor történelmét is – az elnyomó hatalmak elsődleges eszköze a nyelv használatának minél nagyobb korlátozása. Úgy vélik, hogy ezzel a nemzettudatot is sikerül kiirtani. Szerencsére a történelemben voltak ellenpéldák is. Gondoljunk az írekre, az okcitánokra és a dalmátokra. Nyelvüket ugyan elveszítették, de nemzettudatukat nem sikerült kiölni. Olyannyira nem, hogy az utóbbi 2-3 évtizedben újra a régi nyelvi hagyományaikhoz fordultak, és mozgalmak jöttek létre a kihalt nyelvek újratanulásának preferálása érdekében.

Még rosszabb az, amikor egy elnyomott nép meghasonult „vezetői” önként igyekeznek népüket áttéríteni az elnyomók nyelvének használatára és kultúrájának átvételére. Sajnos erre is volt épp elég példa a közelmúltban.

A családok szerepéről is szeretnék pár sort írni, mely az anyanyelvhez, annak elsajátításához és elsajátíttatásához kötődik. Anyanyelvünk csak egy lehet, az amelyen először megszólalunk, először szólunk szeretteinkhez, amelyen először artikuláljuk verbálisan mások által is megérthető módon fájdalmainkat. Nagyon fontos, hogy a család, mint a nyelvi kultúra kialakulásának melegágya milyen szinten hat egy gyermek nyelvhasználatára. Próbál –e mindent megtenni, hogy az anyanyelv valóban anyanyelv maradjon, azt ne szennyezze a mindennapi használatban konformizmustól vezérelt, más nyelvekből átvett szókincs. Természestesen fontos az idegen nyelvek elsajátítása, de gyermekeinkkel meg kell értetnünk, hogy a nyelveket nem szabad keverni, meg kell őrizni azoknak hagyományait.

Végezetül meg szeretném jegyezni, hogy vannak nyelvi hontalanok is. Hogy kik ők? Hát azok, akik elveszítik saját anyanyelvüket, elfeledik azt vagy megjátszák, hogy elfelejtették. Ismétlem, nem az a probléma, ha egy idegen nyelvet olyan magas szinten elsajátítunk, hogy gondolkodni is képesek vagyunk rajta, hanem az, ha az az idegen nyelv válik rajtunk uralkodóvá, kiölve belőlünk mindazt, amit a családunktól tanultunk apró gyermekként.