A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A megemlékezés ötletét Farsang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben. Szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.

A magyar kultúra megszerettetésében az oktatási intézményeknél nagyobb szerep hárul a családokra, hiszen míg az oktatási intézmények a tárgyi tudást hivatottak átadni, addig a nemzettudat alakításában elsődlegesen a családoktól várható el az a támogatás, ami nemzetünk apró tagjait elindítja a helyes úton.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

6 − 3 =

Erősségeink

  • egészségvédelem
  • oktatás
  • egészség
  • környezet
  • civil szervezet
  • betegség megelőzés
  • fejlődés
  • karrierépítés
  • családtervezés
  • egészségtudatosság
  • környezettudatosság
  • hagyományápolás
  • megyei-ismereti séta
  • család
  • családbarát