A polgári védelem világnapja

A polgári védelem világnapja

Ezt a napot 1992 óta ünnepeljük, annak emlékére, hogy a Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet 1972. március 1-jén alakult meg. Az 1949. évi genfi Egyezmény meghatározza a polgári védelem humanitárius jellegét, és azt határozottan elkülöníti a fegyveres erőktől. A polgári védelem feladatai közé sorolja a katasztrófák veszélyeitől való védelmezést, az életben maradás feltételeinek biztosítását. Világszerte látványos mentési gyakorlatokat rendeznek ezen a napon.

A polgári védelmet a törvény a következő képen határozza meg: a honvédelem rendszerében megvalósuló szervezet, feladat- és intézkedési rendszer, amelynek célja a fegyveres összeütközés, a katasztrófa és más veszélyhelyzet esetén a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, valamint az állampolgárok felkészítése azok hatásainak leküzdése és a túlélés feltételeinek megteremtése érdekében.

E jeles ünnep kapcsán a családok védelmi funkciójára asszociálok. Hiszen mikro szinten a család látja el az egyéni, illetve családi jellegű katasztrófák káros következményeinek elhárítását, illetve prevenciós jelleggel, edukatív módon a lehetőségek függvényében igyekszik azt megelőzni. Bátran állíthatjuk, hogy a polgári védelem legkisebb egysége – még ha ez nincs is lefektetve semmilyen szabályzatban – a család. Éppen ezért óvjuk a családokat, a családok egységét és jövőformáló erejét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 1 =

Erősségeink

  • életminőség javítás
  • tanácsadás
  • oktatás
  • egészség
  • civil szervezet
  • betegség megelőzés
  • fejlődés
  • családtervezés
  • összefogás
  • hagyományőrzés
  • hagyományápolás
  • nemzeti identitás
  • szte
  • család
  • családvédelem